Döntött a bíróság: indokolatlanul fújtak könnygázt a tömegre a 2018-as rabszolgatörvény elleni tüntetésen
A Fővárosi Törvényszék ítélete szerint a rendőrség megsértette a jogszabályban meghatározott rendelkezéseket.
A Fővárosi Törvényszék ítélete szerint a rendőrség megsértette a jogszabályban meghatározott rendelkezéseket.
Egy orvos korábban pert indított, mert nem kapta meg a végkielégítést, miután nem akart honvédelmi alkalmazott lenni. A Fővárosi Törvényszék viszont megszüntette az eljárást, mert szerintük későn adta be a keresetét. A Kúria most elsőfokon az orvosnak adott igazat.
A jogvédők szerint az ismert homofób testvérpár a rendőrség passzivitását kihasználva akadályozta meg, hogy egy gyerekeknek szóló műsort a tervek szerint tartsanak meg Budapesten.
Az Igazságügyi Minisztérium szerint őket teljesen kihagyták az Európai Bizottság jogállamisági jelentésének elkészítéséből, ezért 30 oldalas elemzésben bizonygatják a kormány igazát. Közösen méltatta viszont a dokumentumot nyolc civil szervezet – bár ők is hozzáfűztek ahhoz egy több mint 50 oldalas árnyékjelentést.
Kezdeményezi Kozma Ákosnál a Magyar Helsinki Bizottság, hogy indítson vizsgálatot a hírhedt 33-as cikk miatt.
Az igazságügyi minisztériumi államtitkár a jogvédők szerint súlyosan sértette a jóhírnevüket, a Magyar Hírlap pedig úgy közölte a politikus nyilatkozatát, hogy sem előtte, sem utána nem kereste meg a Magyar Helsinki Bizottságot, hogy megvédhessék magukat.
A bíróság szerint közfeladatot látott el, ezért megszüntették a szabálysértési eljárást a Mérce tudósítójának ügyében.
Az Európai Bíróság ítélete után azt várják a civil szervezetek, hogy a kormány kezdeményezze a civiltörvény hatályon kívül helyezését. Ha pedig az átláthatóság a cél, akkor a saját háza táján tegyen rendet.
Az értelmi sérült, figyelemhiányos hiperaktivitás zavarral küzdő fiatalt csak azért hatszor bírságolták meg, mert nem volt nála személyi igazolvány.
Három pert nyert meg egy nap alatt a Helsinki Bizottság. A gyülekezési szabadságról, a rendőri erőszak kivizsgálásáról, és a magán- és családi élet tiszteletben tartásáról szóló ügyben is a jogvédő szervezetnek adott igazat az Emberi Jogok Európai Bírósága.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtök délelőtt jelentette be, hogy az Európai Bíróság döntése után a kormány bezárja a tranzitzónákat.
Az egyesület és tagjai 2 millió forintot dobtak össze, ami a kórházakból hazaküldött, ápolásra szoruló embereken és ellátóikon segít majd.
A jogvédő szervezet közadatkéréssel fordult az Emberi Erőforrások Minisztériumához, az Operatív Törzshöz és a Miniszterelnökséghez.
A jogvédő szervezet az alapvető jogok biztosához fordult.
A bíróság – nem jogerős döntésében – elutasította a kérelmüket.
A testület ítélete szerint ellentétes az uniós joggal a hazai menekültügyi szabályozás egyik önkényes rendelkezése.
A civil szervezet reagált arra, hogy a déli határon található tranzitzóna nem fogad be új menekülteket. A kormány a koronavírus-járványra hivatkozik, míg a Magyar Helsinki Bizottság szerint ez álságos, mert a szerb oldalon nem találtak még egyetlen egy fertőzöttet sem.
Újabb konzultációs témakörrel rukkolt elő Kovács Zoltán államtitkár.
Tavaly mindössze 394-en adhattak be menedékkérelmet a tranzitzónákból.
A miniszter javaslata a feltételes szabadságra bocsátás szabályainak átírásáról nem segít a párkapcsolati erőszak áldozatain, a börtönökben dolgozók és a társadalom pedig csak nagyobb kockázatokkal nézne szembe a Magyar Helsinki Bizottság szerint.